A távolban olvadnak a jéghegyek

láthatatlan csorognak a tengerbe

A víz addig hullámzik, őrjöng

amig az éggel észrevétlenül eggyé válik.

Tajtékos hullámokkal táncolod el bánatod.

Hajók siklanak felszíneden, gátakkal törnek be,

Csillapítanak. 

Beteges e vonzódás a Holdhoz.

Széllel való szövetséged pillanatnyi mámor

Ha közelebb húzódsz, elhagyod a partot

Visszatérteddel pedig elmosod azt a homokba rajzolt Arcot. is.

A Hold legsötétebb rétegeiden áthatolva

vonzza tovább, ami benned élő és halott.

Ölelésére elfelejted, hogy te víz vagy!

Nem pusztító lávafolyam, nem gleccser

s nem sarki jégtakaró. 

(Játszik veled a hold, és te játszod magad vele).

Az éjszakában összeér a két anyag,

Hamisan tündöklő fények díszítik felszíned

így láttam meg szemed félhold alakját

Szavad igaz már nem lehet.

A közelben olvadnak a jéghegyek.

Észrevétlen folynak szét a tengeren.

A víz sóhajtja, várja,

hogy az Éggel végre egy legyen.