A távolban olvadnak a jéghegyek
láthatatlan csorognak a tengerbe
A víz addig hullámzik, őrjöng
amig az éggel észrevétlenül eggyé válik.
Tajtékos hullámokkal táncolod el bánatod.
Hajók siklanak felszíneden, gátakkal törnek be,
Csillapítanak.
Beteges e vonzódás a Holdhoz.
Széllel való szövetséged pillanatnyi mámor
Ha közelebb húzódsz, elhagyod a partot
Visszatérteddel pedig elmosod azt a homokba rajzolt Arcot. is.
A Hold legsötétebb rétegeiden áthatolva
vonzza tovább, ami benned élő és halott.
Ölelésére elfelejted, hogy te víz vagy!
Nem pusztító lávafolyam, nem gleccser
s nem sarki jégtakaró.
(Játszik veled a hold, és te játszod magad vele).
Az éjszakában összeér a két anyag,
Hamisan tündöklő fények díszítik felszíned
így láttam meg szemed félhold alakját
Szavad igaz már nem lehet.
A közelben olvadnak a jéghegyek.
Észrevétlen folynak szét a tengeren.
A víz sóhajtja, várja,
hogy az Éggel végre egy legyen.