Az utca szellemei

Arcuk nem látszik,

a falnak kiáltják némán vágyaik.

Rongybabák, utca emberei!

Miféle korcs játékot űz veletek

az életnek nevezett valami?

Hiszen ti sejtitek leginkább,

a gyermeki csínynek ára van.

A születés kínja nem fordul csodába.

Tetteik felett szemet hunyó

 fényes démonok nevetnek,

míg feketébe öltözött áldozataik

könnyei peregnek.

Lefolynak mocskos ruhájukon,

akár torkukon a bor.

Énekli mindenki, ki kóborol:

Ó szent Dionüszosz, légy áldott!

Fájna a hajnal, a nap, az alkonyat,

ha nem teremté meg a bort jóakarat.

Micsoda isteni nedű

kerül, amibe kerül, megszerzed,

derű követi, s melegít belül.

Később elnyúlik városunk utcáin az éjszaka.

Mámorból álomba vált embere,

Teste könnyű, feje nehéz,

szíve tiszta, üres, védtelen mindene.